Adatkezelési tájékoztató
Jelen dokumentum a LOFT Body Mozgásstúdió Székesfehérvár-t működtető Tamás Eszter e.v. (a továbbiakban: Adatkezelő) tájékoztatását tartalmazza a loftbodystudio.com weboldalon megvalósuló adatkezelésekről, valamint az edzőteremben elérhető szolgáltatásokat igénybe vevő személyek (a továbbiakban: Érintettek) adatai vonatkozásában.
Adatkezelő kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az üzleti tevékenységével összefüggésben hozzá kerülő személyes adatokat a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 Rendelet (a továbbiakban: Rendelet) rendelkezéseinek megfelelően kezelje, tárolja.
Jelen adatkezelési tájékoztató a Rendelet szabályaival összhangban készült.
Az adatok kezelésével összefüggésben Adatkezelő ezúton tájékoztatja az érintetteket a személyes adatok kezelése körében követett elveiről és gyakorlatáról, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól, azok gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.
Adatkezelő profilalkotással járó tevékenységet nem végez sem a honlapon, sem pedig szolgáltatásával összefüggésben.
- ADATKEZELŐ ADATAI
Név: Tamás Eszter e.v.
Székhely és levelezési cím: 8000 Székesfehérvár József Attila u. 2/D
Adószám: 67048953-1-27
Nyilvántartási szám: 42875289
E-mail: loftbodystudio@tamaseszter
2. AZ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓBAN HASZNÁLT FOGALMAK
- személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett” jelen dokumentumban: „érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
- érintett: bármely információ alapján azonosított vagy azonosítható természetes személy;
- adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
- adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közléstovábbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
- az adatkezelés korlátozása: a tárolt személyes adatok megjelölése jövőbeli kezelésük korlátozása céljából
- adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
- az érintett hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez.
- adatvédelmi incidens: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi;
3. ADATKEZELÉSI ESETKÖRÖK, ADATKEZELÉS JOGALAPJA, CÉLJA, IDŐTARTAMA
- Motibro regisztrációs rendszer
| Kezelt személyes adatok köre | Adatkezelés célja | Adatkezelés ideje | Adatkezelés jogalapja |
| Facebook fiókkal történő regisztráció: felhasználó egyedi azonosítója, email cím | A sportszolgáltatás igénybevételéhez szükséges regisztráció, felhasználó azonosítása | Regisztráció kérelemre történő törléséig. | Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének f) pontja alapján jogos érdek. |
| Google fiókkal | A sportszolgáltatás igénybevételéhez szükséges regisztráció, felhasználó azonosítása | ||
| Egészségügyi probléma megnevezése, amely befolyásolhatja az edzésen való részvételt | A sportszolgáltatás igénybevételének feltétele, tekintettel arra, hogy a személyi edzés személyre szabott program, az Érintett edzettségi és egészségügyi állapotának megfelelően összeállított gyakorlatokból áll, amely nem veszélyeztetheti az Érintett egészségét. |
Érdekmérlegelési teszt eredménye – kötelező regisztráció esetére
Adatkezelő a jogos érdek mint jogalap miatt érdekmérlegelési tesztet készített, melynek eredménye – elérhető Adatkezelőnél – során Adatkezelő úgy értékelte, hogy a társaság a kötelező regisztráció során megvalósított adatkezelési tevékenysége szorosan kapcsolódik az Érintettek kényelmi vásárlási lehetőségének biztosítása, illetve a megkötött szerződés teljesítéséhez fűződő jogi igények teljesítéséhez, mely mind az Adatkezelő, mind pedig az Érintett jogos érdekét szolgálja és megfelel a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt jogos érdeknek, illetve az Adatkezelő által nyújtott, érintettek jogait biztosító intézkedések következtében nem sérülnek az Érintettek érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai oly módon, hogy felülírnák Adatkezelő jogos érdekét. Adatkezelő kezelheti tehát a kötelező regisztráció során megadott személyes adatokat az érintettek egyszerűbb vásárlási lehetőségének biztosítása, illetve a megkötött szerződés teljesítését követő jogi igények érvényesítése érdekében, mert jogalap tekintetében megfelel a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontjának.
- Jegy-, illetve bérlet vásárlása során megvalósuló adatkezelés
| Kezelt személyes adatok köre | Adatkezelés célja | Adatkezelés ideje | Adatkezelés jogalapja |
| Teljes név E-mail cím Jegy/bérlet vásárlásának időpontja Lejárt alkalmak időpontja | A sportszolgáltatás igénybevétele. | Az adatok kezelése a jegy, illetve bérlet lejáratáig, illetve az alkalmak elhasználásáig történik. (Ezt nem érinti, hogy Adatkezelő az eredményeket anonim módon, statisztikai célokra megőrizze.) | Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján az Érintettel kötött szerződés teljesítése. |
- Egészségügyi-, edzettségi adatok felmérése
| Kezelt személyes adatok köre | Adatkezelés célja | Adatkezelés ideje | Adatkezelés jogalapja |
| van-e jelenleg valamilyen fájdalma, sérülése, betegsége, panasza volt-e korábban sérülése, műtétje szed-e valamilyen gyógyszert, ha igen mit és mire van-e jelenleg akut felső légúti, vagy emésztőrendszeri betegsége, vagy akut gyulladás a szervezetében terhes-e, hányadik hétben van milyen idős babával vesz részt az órán mit sportolt korábban; mit sportol jelenleg; milyen órán vett már részt korábban | Egyrészt, hogy minden résztvevő a saját edzettségi-, és egészségügyi szintjének megfelelő szolgáltatást kapja, elkerülve ezzel, hogy az Érintett az egészségügyi szintjét veszélyeztető feladatokat kapjon, másrészt, hogy az edző/oktató számára elérhetőek legyenek az egyéni információk annak érdekében, hogy a személyre szabott, megfelelő szolgáltatást nyújthassa. | Adatkezelő az Érintett felsorolt személyes adatait az Érintett tiltakozásáig kezeli. (Ezt nem érinti, hogy Adatkezelő az eredményeket anonim módon, statisztikai célokra megőrizze.) | Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének f) pontja alapján jogos érdek. |
Érdekmérlegelési teszt eredménye
Adatkezelő a jogos érdek mint jogalap miatt érdekmérlegelési tesztet készített, melynek eredménye – elérhető Adatkezelőnél – során Adatkezelő úgy értékelte, hogy a társaság a személyi edzői szolgáltatás igénybevételéhez szükséges Egészségügyi nyilatkozat bekérésének és az Érintett által történő kitöltésének kötelezővé tétele szorosan kapcsolódik a később megkötött szerződés teljesítéséhez, illetve ezzel összefüggésben ahhoz, hogy az Érintett olyan személyi edzést vehessen igénybe, amely nem veszélyezteti egészségét, testi épségét, , mely mind az Adatkezelő, mind pedig az Érintett jogos érdekét szolgálja és megfelel a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt jogos érdeknek, illetve az Adatkezelő által nyújtott, érintettek jogait biztosító intézkedések következtében nem sérülnek az érintettek érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai oly módon, hogy felülírnák Adatkezelő jogos érdekét. Adatkezelő kezelheti tehát az Érintett által megadott személyes és egészségügyi (különleges) adatokat az érintettek által igénybe vett személyi edzés biztosítása, illetve a megkötött szerződés teljesítése érdekében, mert jogalap tekintetében megfelel a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontjának.
- Mozgásfejlesztő gyermektorna
| Kezelt személyes adatok köre | Adatkezelés célja | Adatkezelés ideje | Adatkezelés jogalapja |
| Gyermek neve Életkora Gyermek feletti szülői felügyeleti jogot gyakorló neve e-mail címe | A sportszolgáltatás igénybevétele. | Az adatok kezelése a jegy, illetve bérlet lejáratáig, illetve az alkalmak elhasználásáig történik. | Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján a 16 éves kor alatti Érintett esetén a szülői felügyeletet gyakorló, 16 éves kor felett az Érintettel kötött szerződés teljesítése. |
- Részvétel online is közvetített órán
Egyes, az Adatkezelő által előre meghatározott és az Érintettel ismertetett óratípusok tekintetében a személyes megtartás mellett online streaming szolgáltatás keretében valós időben és 48 óráig visszanézhető formában rögzítésre kerülnek. Adatkezelő törekszik arra, hogy ennek során az órán részt vevők egyáltalán ne szerepeljenek vagy fel nem ismerhető módon szerepeljenek a felvételen, ugyanakkor ennek teljes biztosítása nem minden esetben garantálható.
| Kezelt személyes adatok köre | Adatkezelés célja | Adatkezelés ideje | Adatkezelés jogalapja |
| Képmás | Az online órán résztvevők részére sportszolgáltatás nyújtása. | Az adatközléstől számított legfeljebb 48 óra | Rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján az Érintettel kötött szerződés teljesítése. |
- Számla, nyugta kiállítása
| Kezelt személyes adatok köre | Adatkezelés célja | Adatkezelés ideje | Adatkezelés jogalapja |
| Teljes név Számlázási cím (irányítószám, város, cím, ajtó/emelet) | Számla kötelező tartalmi eleme, melynek célja számlák kezelése, könyvelés előkészítése, nyilvántartása. | A számlán szereplő adatokat 8 évig kötelezően megőrzi az Adatkezelő. | A Rendelet 6. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti jogi kötelezettség teljesítése. |
- Kapcsolatfelvétel
| Kezelt személyes adatok köre | Adatkezelés célja | Adatkezelés ideje | Adatkezelés jogalapja |
| Név E-mail cím | Ha az Érintettnek a honlappal, az Adatkezelő szolgáltatásával kapcsolatos kérdése merül fel, a jelen tájékoztatóban feltüntetett elérhetőségeken és a honlap Kapcsolat menüpontja alatt található kapcsolati űrlap segítségével kapcsolatba léphet az Adatkezelővel. Adatkezelő és az Érintett közötti kapcsolattartás és kapcsolatfelvétel lehetővé tételének célját szolgálja a felmerült kérdéssel összefüggésben. | Adatkezelő a hozzá beérkezett kapcsolati űrlapokat, e-maileket, postai leveleket a küldő nevével, e-mail címével és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt, az adatközléstől számítva addig kezeli, amíg az Érintett kérdését, észrevételét nem sikerült megoldania, megválaszolnia. | Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az Érintett önkéntes hozzájárulása. |
- Panaszkezelés
| Kezelt személyes adatok köre | Adatkezelés célja | Adatkezelés ideje | Adatkezelés jogalapja |
| Teljes név E-mail cím (a kapcsolatfelvétel formájától függ) Telefonszám (nem kötelező/opcionális, a kapcsolatfelvétel formájától függ) Az Érintett által benyújtott panasz, vagy az arról felvett jegyzőkönyv | Az Érintett panaszának kivizsgálása, kezelése, továbbá az Adatkezelő és az Érintett közötti kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás a panaszkezeléssel összefüggésben. | A panaszt, az arról felvett jegyzőkönyv, átirat és az arra adott válasz másolati példányait a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése alapján 3 évig kell megőrizni. | Rendelet 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján a fogyasztóvédelmi törvényben és a Ptk.-ban előírt jogi kötelezettségek teljesítése. |
- Közösségi oldalak
Valamennyi Érintettre vonatkozóan, aki regisztrált a Facebook/Pinterest/YouTube/Instagram stb. közösségi oldalakon, és csatlakozott és/vagy kedvelte („lájkolta”) az Adatkezelő közösségi oldalát, illetve a közösségi oldalon keresztül felvette a kapcsolatot az Adatkezelővel.
| Kezelt személyes adatok köre | Adatkezelés célja | Adatkezelés ideje | Adatkezelés jogalapja |
| Facebook/Pinterest /YouTube/Instagram stb. közösségi oldalakon regisztrált neve, illetve a felhasználó nyilvános profilképe | A közösségi oldalakon, a weboldal egyes tartalmi elemeinek, akcióinak vagy magának a weboldalnak a megosztása, illetve „lájkolása”, követése, népszerűsítése. | Az adatok forrásáról, azok kezeléséről, illetve az átadás módjáról, és jogalapjáról az adott közösségi oldalon tájékozódhat az érintett. Az adatkezelés a közösségi oldalakon valósul meg, így az adatkezelés időtartamára, módjára, illetve az adatok törlési és módosítási lehetőségeire az adott közösségi oldal szabályozása vonatkozik. | Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az Érintett önkéntes hozzájárulása a közösségi oldalakon. |
Közösségi oldalak adatkezelési tájékoztató, nyilatkozat, irányelv:
Facebook: https://www.facebook.com/privacy/explanation
Instagram: https://www.facebook.com/help/instagram/519522125107875
Pinterest: https://policy.pinterest.com/hu/privacy-policy
YouTube: https://www.youtube.com/intl/hu/about/policies/#community-guidelines
- Hírlevél
| Kezelt személyes adatok köre | Adatkezelés célja | Adatkezelés ideje | Adatkezelés jogalapja |
| Név Email cím. | A hírlevére történő feliratkozással az Érintett önként hozzájárul, hogy Adatkezelő közvetlen üzletszerzési céllal hírlevelet, ajánlatot, kiállítással kapcsolatos információt küldjön részére. A hírlevél feliratkozással összhangban az Érintett elolvasta és elfogadta az Adatkezelő jelen tájékoztatójában foglaltra vonatkozó adatkezelési szabályokat. | A hírlevélre a feliratkozás addig szól, amíg az Érintett arról le nem iratkozik. Az Érintett korlátozás és indokolás nélkül, bármikor, ingyenesen leiratkozhat a hírlevelek küldéséről. | Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az Érintett önkéntes hozzájárulása. |
Az Érintett leiratkozni az alábbi módokon tud:
Az Érintett bármikor leiratkozhat a hírlevelekről az alábbi módokon:
- leiratkozási szándékról értesíti Adatkezelőt az 1. pontban feltüntetett e-mail címre küldött elektronikus levéllel;
- leiratkozik a hírlevelekben leiratkozási linkre kattintva.
4. ADATTOVÁBBÍTÁS, AZ ADATOKHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS ÉS AZ ADATBIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK
- Adattovábbítás
A személyes adatokhoz elsősorban az Adatkezelő alkalmazottai férhetnek hozzá a feladataik ellátása érdekében. Ezen kívül az Érintett személyes adatai az 5. pontban meghatározott adatfeldolgozó ismerheti meg feladatának ellátása körében és érdekében
- Adattovábbítás hatóságok részére
Adatkezelő csak jogszabályban meghatározott módon és célból adja át az általa kezelt személyes adatokat más szervek, illetve állami szervek számára.
Adatkezelő tájékoztatja az Érintettet, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az Adatkezelőt.
Adatkezelő a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.
Az Érintett által megadott adatok egyéb célból történő továbbítására nem kerül sor.
Adatkezelő harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére nem továbbít adatokat.
- Online fizetés
Ha az Érintett bankkártyás fizetést választ, úgy átirányításra kerül a Barion Payment Zrt. (székhely: H-1117, Budapest, Infopark sétány 1. email: …, web:…, tevékenység: Online fizetési szolgáltató) által üzemeltett fizetési rendszerébe. Adatkezelő a következő adatokat továbbítja a Barion Payment Zrt. mint adatkezelő részére: fizetendő összeg. Az Barion Payment Zrt. a fizetési folyamat során tudomására jutott, bankkártyás fizetéshez szükséges és az Érintett által megadott személyes adatokat nem továbbítja az Adatkezelő részére. Adatkezelőt kizárólag a fizetési tranzakció lezárásáról vagy annak sikertelenségéről tájékoztatja. A Barion Payment Zrt. csak azon adatok esetében minősül adatfeldolgozónak, mely adatokat az Adatkezelő ad meg a részére. A fizetési oldalon megadott adatok tekintetében a Barion Payment Zrt. adatkezelőként jár el, tekintettel arra, hogy Adatkezelő az ott megadott adatokat nem kapja meg semmilyen formában.
Adattovábbítás célja: a bankkártyás fizetés lebonyolítása, a tranzakció sikeréről vagy sikertelenségéről e-mailben tájékoztatása, továbbá az Érintett védelme érdekében végzett fraud-monitoring (az elektronikus úton kezdeményezett banki tranzakciók kontrollját támogató, csalás felderítő rendszer).
Adattovábbítás jogalapja: a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az Érintett önkéntes hozzájárulása, tekintettel arra, hogy online fizetésre csak abban az esetben van lehetőség, ha az Érintett az adatait önként megadja.
- Adattovábbítás számla kiállításához
Adattovábbítás történik a számlakiállítás során a számlázóprogram (szamlazz.hu) használatával a Billingo Technologies Zrt. részére, amikor Adatkezelő a vásárlásról készült számlát elektronikus úton (email-ben) a szamlazz.hu rendszeréből automatikusan küldi ki.
A számlázóprogramban megadott adatok: Név, cím, cégek esetén adószám.
Adattovábbítás célja: Számla kiállítása.
Adattovábbítás jogalapja: a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján jogi kötelezettség teljesítése.
- Adatbiztonsági intézkedések
Az Adatkezelő kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ez irányú kötelezettségeinek teljesítésére.
Adatkezelő minden tőle elvárható szükséges intézkedést megtesz az adatok biztonsága érdekében, gondoskodik azok megfelelő szintű védelméről különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.
Adatkezelő a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:
- az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
- hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
- változatlansága igazolható (adatintegritás);
- a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.
Adatkezelő az adatkezelés során megőrzi
- a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
- a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök
5. ADATFELDOLGOZÁS
Adatkezelő az irányadó jogszabályoknak megfelelően jogosult arra, hogy egyes technikai műveletek vagy a szolgáltatás nyújtása céljára adatfeldolgozót vegyen igénybe. Az adatfeldolgozó csak Adatkezelő utasításának, döntéseinek végrehajtására jogosult.
- HEITER AUDITORING Kft.
Székhely: 8000 Székesfehérvár, József Attila utca 13. I./2.
Tevékenység: könyvelési tevékenység
- Connectico Group Korlátolt Felelőségű Társaság
Székhely: 9700 Szombathely, Kinizsi Pál utca 27.
E-mail: info@igym.hu
Telefon: +36205311117
Honlap: https://igym.hu/
Adatkezelési tájékoztató: https://igym.hu/docs/Adatvedelmi_szab%C3%A1lyzat_Igym.hu_GDPR_200523.pdf
Tevékenység: streaming szolgáltatás
- Aut O’Mattic A8C Ireland Ltd.
Székhely: Business Centre, No.1 Lower Mayor Street, International Financial Services Centre, Dublin 1, Ireland
Honlap: WordPress.com
Adatkezelési tájékoztató: https://automattic.com/privacy/
Tevékenység: tárhelyszolgáltatás
- A MotiBro Rendszer szolgáltatója
Szolgáltató: MotiBro Kft.
Székhely: 4482 Kótaj, Kert utca 1.
Képviselő: Huncsik Péter
Email: support@motibro.com
Honlapok: http://www.motibro.com, http://www.motibro.eu, http://www.motibro.hu
Adatkezelési tájékoztató: https://get.motibro.com/adatkezelesi-tajekoztato/
Tevékenység: online üzleti, ügyviteli menedzsment rendszer, sportszolgáltatás igénybevételéhez szükséges rendszer (regisztráció) biztosítása, üzemeltetése
- Billingo számlázó program
Szolgáltató: Billingo Technologies Zrt.
Székhely: 1133 Budapest, Árbóc utca 6. I. emelet
Honlapok: http://www.billingo.hu
Adatkezelési tájékoztató: https://www.billingo.hu/adatkezelesi-tajekoztato
Tevékenység: számlázóprogram üzemeltetője
- MailChimp E-mail Marketing rendszer
Szolgáltató: The Rocket Science Group, LLC
675 nce de Leon Ave NE, Suite 5000, Atlanta, GA 30308 USA
Honlap: https://mailchimp.com/
Adatkezelési tájékoztató: https://www.intuit.com/privacy/statement/
Tevékenység: hírlevélküldés
6. ÉRINTETTET MEGILLETŐ JOGOK
- Tájékoztatás és a személyes adatokhoz való hozzáférés
Az Érintettnek joga van arra, hogy az Adatkezelő által tárolt személyes adatait és a kezelésükkel kapcsolatos információkat megismerhesse, bármikor kikérje, ellenőrizze, hogy az Adatkezelő milyen adatot tart nyilván róla, továbbá jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz hozzáférést kapjon.
Az Érintett az adatokhoz való hozzáférésre irányuló kérelmét írásban köteles eljuttatni az Adatkezelő részére és az igényelt adatokat írásban (elektronikusan vagy postai úton küldött levélben) adja meg.
Az Érintett kérésére szóbeli tájékoztatás is adható, feltéve, hogy más módon igazolták az érintett személyazonosságát.
Hozzáférési jog gyakorlása esetén a tájékoztatás a következő adatokra terjed ki:
- adatkezelés célja, ideje, jogalapja,
- az érintett személyes adatok kategóriái,
- adattovábbítás címzettjei, amennyiben hatósági megkeresésre került sor, arról történő tájékoztatás, hogy mely felvételek mely hatóság részére kerültek továbbításra,
- az érintett helyesbítéshez, törléshez, az adatkezelés korlátozásához és tiltakozáshoz való joga,
- az érintett (felügyeleti hatósághoz címzett) panasz benyújtásához való joga,
- adatforrás megjelölése: közvetlenül az érintettől gyűjtött adatok,
- az automatizált döntéshozatal ténye (ideértve a profilalkotást is), az alkalmazott logika, az adatkezelés jelentősége és az érintettre vonatkozó várható következménye.
Amennyiben az Érintett jogaival élni kíván, az az Érintett azonosításával jár együtt, valamint az Érintettel szükségszerűen kommunikálnia kell Adatkezelőnek. Ezért az azonosítás érdekében személyes adatok megadására lesz szükség (de az azonosítás csak olyan adaton alapulhat, amelyet egyébként is kezel Adatkezelő az adott Érintettről), valamint Adatkezelő email fiókjában elérhetőek lesznek az Érintett adatkezeléssel kapcsolatos panasza a jelen tájékoztatóban, a panaszokkal kapcsolatban megjelölt időtartamon belül.
Az Adatkezelő felvételeket első alkalommal ingyenesen biztosítja az érintett részére. Az Érintett által kért további másolatokért az Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel.
Ha az Érintett elektronikus úton kéri a másolat kiadást úgy, az információkat e-mailben, széles körben használt elektronikus formátumban bocsátja Adatkezelő az Érintett rendelkezésére.
Az Érintett a tájékoztatást követően, amennyiben az adatkezeléssel, a kezelt adatok helyességével nem ért egyet úgy a Hiba! A hivatkozási forrás nem található.. pontban meghatározottak szerint kérelmezheti a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, kiegészítését, törlését, kezelésének korlátozását, tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, illetve a jelen Tájékoztatóban meghatározott eljárást kezdeményezhet.
- Hozzájárulás visszavonása
Az Érintett hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén hozzájárulását bármikor jogosult visszavonni. A visszavonás nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.
- Kezelt személyes adatok helyesbítéséhez, kiegészítéséhez való jog
Az Érintett írásbeli kérelmére Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbíti az Érintett által írásban vagy az Adatkezelő bemutatótermében személyes megjelenés mellett megjelölt pontatlan személyes adatokat, illetve a hiányos adatok kiegészítését elvégzi az Érintett által megjelölt tartalommal. Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a helyesbítésről, kiegészítésről, akivel a személyes adatot közölte, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Adatkezelő az Érintett e címzettek adatairól tájékoztatja, ha ezt írásban kérelmezi.
- Törléshez (elfeledtetéshez) való jog
Az Érintett jogosult arra, hogy kérelmére Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje az Érintettre vonatkozó személyes adatokat, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
- a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat Adatkezelő gyűjtötte vagy kezelte;
- az Érintett visszavonja hozzájárulását és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
- az Érintett tiltakozik a jogos érdeken alapuló adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok (azaz jogos érdek) az adatkezelésre,
- a személyes adatokat jogellenesen kezeltük és ez a panasz alapján megállapítást nyert,
- a személyes adatokat a ránk alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell.
Ha Adatkezelő bármely jogszerű oknál fogva nyilvánosságra hozta az Önről mint Érintettről kezelt személyes adatot, és bármely fent megjelölt okból törölni volt köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével Adatkezelő megtesz minden olyan tőle észszerűen elvárható lépést – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő más adatkezelőket, hogy Ön kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését. Főszabályként azonban Adatkezelő az Érintett személyes adatait nem hozza nyilvánosságra.
A törlés nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges:
- a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
- a személyes adatok kezelését előíró, a ránk alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése (ilyen eset a számlázás keretében megvalósuló adatkezelés, mivel a számla megőrzését jogszabály írja elő), illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
- jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez (pl.: ha az Érintett felé követelésünk áll fenn és azt még nem teljesítette, vagy fogyasztói, adatkezelési panasz intézése van folyamatban).
- Adatkezelés korlátozásához való jog
Az Érintett írásbeli kérelem útján kérheti Adatkezelőtől adatai kezelésének korlátozását, ha a
- vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát,
- az adatkezelés jogellenes, és az Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
- Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
- az Érintett tiltakozik az adatkezelés ellen: ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.
Korlátozással érintett személyes adatokat a tárolás kivételével kizárólag az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet ez idő alatt kezelni. Adatkezelő az Érinettet, akinek kérelmére korlátozta az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.
Amennyiben az adatkezelés szerződés teljesítéséhez szükséges, vagy az adatkezelés az Érintett önkéntes hozzájárulásán alapul, az Érintettnek joga van arra, hogy kérje, hogy az Érintett által az Adatkezelő részére megadott adatokat gépileg értelmezhető formában megkapja. Az adatokat az Érintett xml, JSON, vagy csv formátumban bocsátja Adatkezelő az Érintett rendelkezésére, ha pedig technikailag megvalósítható, akkor az Érintett kérheti, hogy az adatokat az előzőekben megjelölt valamely formában más adatkezelő számára továbbítsa Adatkezelő.
Minden esetben az Érintett által közvetlenül átadott adatokra korlátozódik a jogosultság, egyéb adatok hordozhatóságára lehetőség nincs. (pl. statisztika stb.)
Az Érintett a rá vonatkozó, Adatkezelő rendszerében megtalálható személyes adatokat:
- tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja,
- jogosult más adatkezelőhöz továbbítani,
- kérheti az adatok közvetlen továbbítását a másik adatkezelőhöz – ha ez technikailag megvalósítható Adatkezelő rendszerében.
Adatkezelő az adathordozhatóságra vonatkozó kérelmet kizárólag emailben vagy postai úton írt írásbeli kérelem alapján teljesíti. A kérelem teljesítéséhez szükséges, hogy Adatkezelő meggyőződjön arról, hogy valóban az arra jogosult Érintett kíván élni e jogával. Az Érintett e jog keretében azon adatok hordozhatóságát igényelheti, melyet saját maga adott meg Adatkezelő részére. A jog gyakorlása nem jár automatikusan az adatnak Adatkezelő rendszereiből való törlésével, ezért az Érintett e jogának gyakorlását követően is Adatkezelő rendszereiben nyilvántartásra kerül, kivéve, ha kéri adatainak törlését is.
- Tiltakozás személyes adatok kezelése ellen
Az Érintett az Adatkezelőhöz intézett nyilatkozatával tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen, ha az adatkezelés jogalapja
- a GDPR 6. cikk. (1) bekezdés e) pontja szerinti közérdek vagy
- a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek.
Tiltakozási jog gyakorlása esetén Adatkezelő nem kezelheti tovább a személyes adatokat, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. Annak megállapítása kapcsán, hogy az adatkezelést kényszerítő erejű jogos okok indokolják, Adatkezelő dönt. Az ezzel kapcsolatos álláspontjáról véleményben tájékoztatja az Érintettet.
Az Érintett tiltakozni személyes adatai ellen kizárólag írásbeli kérelemmel tud, melyet emailben vagy postai úton szükséges elküldenie Adatkezelő részére.
- Az elhunyt Érintettet megillető jogok más által történő érvényesítése
Az Érintett halálát követő öt éven belül az elhaltat életében megillető jogokat, mint a hozzáféréshez, helyesbítéshez, törléshez, az adatkezelés korlátozásához, adathordozhatósághoz és tiltakozáshoz való jogát az elhunyt által arra ügyintézési rendelkezéssel, illetve közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt, az Adatkezelővel tett nyilatkozattal meghatalmazott személy jogosult érvényesíteni. Ha az elhunyt az Adatkezelőnél több ilyen nyilatkozatot tett, a későbbi időpontban tett nyilatkozatban megnevezett személy érvényesítheti e jogokat.
Ha az elhunyt nem tett ilyen tartalmú nyilatkozatot, akkor az elhaltat életében megillető és előző bekezdésben meghatározott jogokat az érintett Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója érvényesítheti az érintett halálát követő öt éven belül (több közeli hozzátartozó esetén az a közeli hozzátartozó jogosult érvényesíteni a fenti jogokat, aki ezen jogosultságát elsőként gyakorolja).
Közeli hozzátartozónak a Ptk. 8:1. § (1) 1. pontja szerint a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér. Az elhunyt közeli hozzátartozója igazolni köteles:
- az elhunyt érintett halálának tényét és idejét halotti anyakönyvi kivonattal vagy bírósági határozattal, valamint
- saját személyazonosságát – valamint amennyiben szükséges közeli hozzátartozói minőségét – közokirattal igazolja.
Az elhunyt jogait érvényesítő személyt e jogok érvényesítése – így különösen az Adatkezelővel szembeni, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetve bíróság előtti eljárás során – az Infotv. és a Rendelet szerinti, – az elhunytat életében megillető jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik.
Adatkezelő írásbeli kérelemre köteles tájékoztatni a közeli hozzátartozót a megtett intézkedésről, kivéve, ha azt az elhunyt nyilatkozatában ezt kifejezetten megtiltotta.
Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet a hozott intézkedésekről, kérése teljesíthetőségéről vagy a kért információról. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható, de ez esetben a késedelem okainak megjelölésével Adatkezelő a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet, valamint arról, hogy az Érintett panaszt nyújthat be a felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
Ha az Érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó (különösen az ismétlődő jellegre figyelemmel) Adatkezelő a kérelem teljesítéséért észszerű mértékű díjat számíthat fel vagy megtagadhatja kérelem alapján történő az intézkedést. Ennek bizonyítása Adatkezelőt terheli.
Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást Adatkezelő elektronikus úton adja meg, kivéve, ha azt az Érintett másként kéri.
Az Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat az általa végzett valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az Érintettet kérésére az Adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.
7. JOGÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEK
Az Érintett jogait emailben vagy postai úton küldött írásbeli kérelemben gyakorolhatja.
Az Érintett jogait érvényesíteni nem tudja, ha Adatkezelő bizonyítja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy azonosítsa az Érintettet. Ha az Érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó (különösen az ismétlődő jellegre figyelemmel) Adatkezelő a kérelem teljesítéséért észszerű mértékű díjat számíthat fel vagy megtagadhatja az intézkedést. Ennek bizonyítása Adatkezelőt terheli. Ha Adatkezelő részéről kétség merül fel a kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, a kérelmező személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérheti.
Az Érintett az Info.tv., a Rendelet, valamint a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) alapján
- Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11. ; http://www.naih.hu) fordulhat vagy
- Bíróság előtt érvényesítheti jogait. A per – az Érintett választása szerint – a lakóhelye szerinti törvényszék előtt is megindítható (a törvényszékek felsorolását és elérhetőségét az alábbi linken keresztül tekintheti meg: http://birosag.hu/torvenyszekek).
- ADATVÉDELMI INCIDENSEK KEZELÉSE
Az adatvédelmi incidens a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi. Adatkezelő az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos intézkedések ellenőrzése, a felügyeleti hatóság tájékoztatása, valamint az Érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az incidenssel érintett személyes adatok körét, az érintettek körét és számát, az incidens időpontját, körülményeit, hatásait, az elhárítására megtett intézkedéseket. Adatkezelő incidens bekövetkezése esetén – kivéve, ha nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve – indokolatlan késedelem nélkül, de legfeljebb 72 órán belül tájékoztatja az Érintettet és a felügyeleti hatóságot az adatvédelmi incidensről.
- AZ ADATKEZELÉS ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ JOGSZABÁLYOK
- az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
- a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 Rendelet,
- a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grtv.),
- a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény,
- az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (ÁFA tv.),
- a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény.
- EGYÉB RENDELEKZÉSEK
Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen Adatkezelési Tájékoztatót az Érintett előzetes értesítése mellett egyoldalúan módosítsa, különösen, de nem kizárólagosan jogszabályváltozás esetén. A módosítások az értesítésben megjelölt napon lépnek hatályba az Érintettel szemben, kivéve, ha a módosítások ellen az Érintett tiltakozik.
Amennyiben az Érintett a szolgáltatás igénybevételéhez harmadik fél adatait adta meg, melynek során bármilyen módon kárt okozott, Adtakezelő jogosult az Érintettel szembeni kártérítés érvényesítésére.
Adtakezelő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelősségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely Érintett személyes adatainak megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott adatok a valóságnak megfelelnek, saját személyes adatai és ezek felhasználásával kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást.
Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen Adatkezelési Tájékoztatót az adatkezelés célját és jogalapját nem érintő módon módosítsa.
Amennyiben azonban a gyűjtött adatokkal kapcsolatban a gyűjtésük céljától eltérő célból további adatkezelést kívánunk végezni a további adatkezelést megelőzően tájékoztatjuk az Érintettet az adatkezelés céljáról és az alábbi információkról:
- a személyes adatok tárolásának időtartamáról, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az időtartam meghatározásának szempontjairól;
- azon jogáról, hogy kérelmezheti az Érintettre vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és jogos érdeken alapuló adatkezelés esetén tiltakozhat a személyes adatok kezelése ellen, valamint a hozzájáruláson, vagy szerződéses kapcsolaton alapuló adatkezelés esetén kérheti az adathordozhatósághoz való jog biztosítását;
- hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén arról, hogy a hozzájárulást az Érintett bármikor visszavonhatja,
- a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogáról;
- arról, hogy a személyes adat szolgáltatása jogszabályon vagy szerződéses kötelezettségen alapul vagy szerződés kötésének előfeltétele-e valamint, hogy az Érintett köteles-e a személyes adatokat megadni továbbá, hogy milyen lehetséges következményeikkel járhat az adatszolgáltatás elmaradása;
- az automatizált döntéshozatal tényéről (ha alkalmazott ilyen eljárás), ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozóan érthető információkat, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel, és az Érintettre nézve milyen várható következményekkel bír.
Az adatkezelés csak ezt követően kezdődhető meg Adatkezelő részéről, amennyiben az adatkezelés jogalapja hozzájárulás, az adatkezeléshez a tájékoztatáson felül az Érintettnek hozzá is kell járulnia.
Jelen Adatkezelési Tájékoztató 2023. június 01. napjától érvényes.
